A szájherpeszt a tudomány mai állása szerint vírus okozza. Ahhoz pedig, hogy megszabaduljunk tőle olyan vírusellenes kezelést kell kapnunk, mely gyökeresen oldja meg a problémát. Hogy a természetes gyógymódot vagy az orvosi megoldást választjuk, mindenkinek a saját döntése.
Az alábbiakban viszont egy pár igencsak hatékony és bevált természetes megoldást mutatunk be.
1. Forraljunk fel 100 ml vizet, majd keverjük el egy kanál szódabikarbónával. Mártsunk bele egy darab pamutanyagot, majd ezzel itassuk át a herpeszes területet. Addig ismételjük meg a műveletet, míg a probléma enyhül.
2. A konyhasó is egy hatékony megoldás a herpesz kezelésére. Szórjunk a herpeszre annyi sót, hogy ellepje azt, majd hagyjuk rajta addig állni, amíg el bírjuk viselni. Valószínűleg kissé fájdalmas érzés lesz, de ez csak a gyógyulás jele. Ismételjük meg többször.
3. Távolítsuk el a tojás héjának belső vékony hártyáját, és ezt tegyük a herpeszes területre. Tartsuk rajta minél több időt, hiszen csökkenti a gyulladást, és regenerálja a beteg bőrfelületet.
4. Vágjunk apróra két gerezd fokhagymát, keverjük el egy evőkanál tejföllel, egy kávéskanál liszttel, és egy kávéskanál mézzel. Egy csodálatos házi krémet nyerünk a keverékből, mely hatékonyan csökkenti a problémát. Naponta többször alkalmazhatjuk.
5. Cseppentsük egy csepp teafaolajat a herpeszre, ez nagy hatóerővel csökkenti a gyulladást és kiöli a vírusokat. Kétóránként ismételjük meg a kezelést.
6. A seb fertőtlenítésére és a gyulladás csökkentésére használjunk propoliszt, kamillát, vagy körömvirág krémet. A hólyagocskákat 2-3 óránként kenegethetjük a fent említett szerekkel 3-4 alkalommal egy nap.